A nevüket megmásítom ugyan, de a történet igaz.
Tegnap előtt, mindjárt reggel, az első találkozóm egy nagy autókereskedő cég HR igazgatójával volt. X. Úr tanár volt eredetileg, jóval 30 fölött tért át a HR pályára.
Már ismerjük egymást, ennek a találkozónak egyetlen célja volt: vittem neki ajándékba egy könyvet (Kovács Tünde: Az Ügyfélszolgálat Művészete). Megittunk egy kávét, és közben elpanaszolta, hogy a 20 éves HR-es pályafutása során még sosem volt ilyen kellemetlen a munkája. Mostanáig folyamatosan nőtt cég, az ő dolga a legjobb kollégák kiválasztása, és fejlesztése volt. Ezt élvezettel csinálta.
De mostanában sajnos nincs fölvétel. Az ő munkája abból áll, hogy a jobbnál jobb kollégákat - egyiket a másik után - küldi el a cégtől. És ez nagyon nehezére esik. Pontosan ismeri mindegyikük családi hátterét, és még azzal is tisztában van, hogy az illető nem bűnös, nem tehet arról, hogy most állás nélkül fog maradni egy ideig. De az autók eladása folyamatosan csökken, és nyilván munkaerőből is egyre kevesebbre van szüksége a cégnek.
Engem is elszomorított X. Úr helyzete.
Onnan egyenest egy kozmetikai multihoz mentem. Y. a HR osztályon dolgozik, az ő reszortja a képzés a cégen belül. Y. 2 éve dolgozik, ez az egyetem után az első munkahelye
A beszélgetés során hamar kiderült, hogy az ő cégük jól van, szépen fejlődik, jelenleg is képezik a munkatársaikat. Náluk az a gond, hogy a vezetők képzése a kívánatoshoz képest kevés, mert ők döntenek a képzések felől, és magukat eléggé tökéletesnek tartják. Így állt elő az a helyzet, hogy nem ritkán a beosztottak magasabban képzettek, mint a vezetőik.
Én pedig a tárgyalások után úgy éreztem, ezeket a helyzeteket - okulás végett - közzé kellene tennem. Így született ez a blog.
Remélem, egyre több HR-esnek tudunk segíteni azzal, hogy egyrészt látja mások problémáit, másrészt kaphat ötletet, akár konkrét tanácsot is olyanoktól, akik "hasonló cipőben járnak".
